Laura Prepon x Nha Khanh & Carmen Marc Valvo2016.11.03. 11:35, Fanni
Laura Prepon október 4-én, kedd este megjelent a 'The Girl On The Train' new yorki premierjén, amit a Regal E-Walk Stadiumban rendeztek meg.
A film és az 'Orange is the New Black' 36 éves színésznője egy nagyon kifinomult és nőies, de mégis sokat sejtető darabban lépett a vörös szőnyegre. Laura egy kék, alakkövető és csipkéből elkészített Nha Khanh midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit enyhén átlátszó részekkel egészítettek ki. Sajnos mostanában a színésznőnek nem sikerült megtalálnia a számára előnyös ruhákat, amit sajnálok, mert egy jó megjelenés lehetett volna, mivel a színválasztás valami mesés összhangba került a porcelán fehér bőrszínével és a fekete hajával, de itt meg is állnék a pozitívumok felsorolásával, mert más nincs benne. A ruha bár jól kiemelte Laura vékony derekát, de túl szűk volt, az átlátszó részek pedig itt egyáltalán nem működtek, sőt olcsóbb lett tőle a végeredmény, A megjelenését egy pár fekete LK Bennett magassarkúval, fekete Inge Christopher clutch-csal, valamint Jennifer Meyer ékszerekkel egészítette ki, és sajnos ezeknek az összeválogatása sem sikerült túl jól, főleg ami a cipőt illeti.
Laura haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, laza hullámokba sütöttek be. A sminkje egészen egyszerű lett, amit már megszokhattunk tőle; a szemeit fekete szemceruzával, kék szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira világos rózsaszín matt rúzs került.
Laura október 8-án, szombat este már Olaszországban tartózkodott, ahol megjelent az 'Inferno' firenzei premierjén, amit az Opera di Firenze-ben rendeztek meg.
A színésznő most egy sokkal elegánsabb ruhában lépett a vörös szőnyegre, viszont ezzel sem sikerült elkápráztatnia. Laura egy fekete, pöttyökkel díszített, A-vonalú Carmen Marc Valvo midiruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból, amit egy vastagabb fekete övvel egészítettek ki. Bár ez sem volt valami izgalmas vagy jó ruhaválasztás, de egy fokkal már jobban sikerült az előző premieres összeállításánál. A ruha szabása viszonylag jó lett, a dereka remekül ki lett emelve az öv segítségével, akárcsak a csípője, viszont a szoknyának a sziluettje nem lett túl előnyös a számára, így csak deréktól felfelé tetszett a végeredmény. A színről sokat nem lehet írni, hiszen a biztonságos és klasszikus fekete mellett döntött, ami a bőrszínével nagyon jól nézett ki, de a pöttyös díszítést feleslegesnek és gyerekesnek tartom. Kiegészítőként a korábban már viselt fekete LK Bennett magassarkúját, fekete Igne Christopher clutch-ot (nincs a képen), valamint Stephen Webster és Borgioni ékszereket választott.
Laura haja ismét leengedve maradt, amit most is középen elválasztva, lágy hullámokban viselt. A sminkjén sem változtattak sokat; a szemeit a megszokottak alapján fekete szemceruzával és szempillaspirállal emelték ki, az arcára pirosítót vittek fel, míg az ajkaira egy barackszínű matt rúzs került.
Laura Prepon x Nha Khanh 2016.06.21. 20:34, Fanni
Laura Prepon is ott volt a június 16-án, csütörtök este megrendezett 'Orange is the New Black' 4. évadjának a new yorki premierjén, amit a SVA Theatreben rendeztek meg.
A 36 éves színésznő egy egészen kislányos, de egyben elegáns összeállítást választott a vetítésre. Laura egy sötétkék, ezüst csipke felsőrésszel kiegészített Nha Khanh tüll midiruhát viselt a 2016-os tavaszi/nyári kollekcióból. Nem is tudom, hogy hol kezdjem, annyira megdöbbentem ezen a szetten, amit a színésznő viselt és sajnos nem jó értelemben. Kíváncsi lennék, hogy mit gondolt a stylist-ja, amikor ráadta ezt a ruhát, amit a tinik viselnek Amerikában a szalagavatójukon. Egyszerűen szörnyű és egyben rettenetesen gyerekes volt egy majdnem negyven éves nő számára, amin még a kiegészítők összeválogatása sem tudott segíteni. Két pozitívumot tudok felhozni Laura mentségére, mégpedig a ruha színét és azt, hogy szépen ki lett emelve a dereka. Ezek után (illetve EZ után az outfit után) nagyon elgondolkoznék az ő helyében a stylist váltáson. A megjelenését egy pár fehér Cecelie New York magassarkúval, fehér, színes pillangókkal díszített Kotur clutch-csal és Forevermark ékszerekkel tette teljessé.
Laura haja leengedve marat, amit középen elválasztva, laza hullámokba besütve viselt. A sminkje erőteljes és eléggé feltűnő lett, a ruha színei visszaköszöntek ránk. A szemeit fekete és ezüst füstös sminkkel emelték ki, az arcára pirosító került, míg az ajkaira világos rózsaszín rúzst vittek fel.
|